GPS követi az eldobott mobiltelefon útját

| 2009. július 16., csütörtök 15:01

Háromezer helyzetmeghatározó csip közvetíti a szemét sorsát három városban egy amerikai egyetem kísérletében. Most kiderül, hová kerül a veszélyes hulladék.

Az ember kidobja a szemetet, és abban a pillanatban meg is feledkezik róla, pedig a szemeteszsák csak ekkor kerül be a hulladékfeldolgozás rendszerébe, ami a legtöbb ember számára teljesen láthatatlan. A Massachusetts Institute of Technology kísérlete [1] a szemét és a környezetszennyezés problémáira próbálja felhívni a figyelmet: háromezer szemeteszsákra rögzítenek speciális nyomkövető csipet New Yorkban, Seattle-ben és Londonban, majd az interneten követik, a zsákok útját az enyészetig, az újrafeldolgozó üzemig, vagy egy szeméttelepig.

A csip tulajdonképpen egy miniatűr mobiltelefonnak felel meg, ami egy központi szervernek jelenti folyamatosan a helyzetét. Ezeket az adatokat egy térképen valós időben követhetik majd a kísérlet felügyelői. A kutatók különös figyelmet szentelnek az olyan e-hulladéknak, mint a kidobott mobiltelefonok, vagy leselejtezett számítógépek. Ezeket gyakran Afrikába szállítják megsemmisíteni, vagy egyszerűen elásni, ami nagyon súlyosan szennyezi a környezetet. A kísérlet eredményeit szeptemberben mutatják majd be.

Az MIT csapata ugyanilyen technológiával már végzett kísérleteket: Rómában és Koppenhágában a gyalogosforgalmat vizsgálták hasonló csipek használatával. Obama beiktatási ünnepségén is ezzel a technikával figyelték a tömeg mozgását Washingtonban. A kutatók szerint ha a csipet sikerül még olcsóbban, és még kisebb méretben előállítani, a mindennapi életben használható technológia válhat belőle, és gyakorlatilag soha nem fogunk semmit elveszíteni.

 

Kedves lakossági beszállítók!

Az Inter-Metal csoport telephelyei július 15-ig nem vásárolnak lakosságtól hulladékot.

Köszönjük megértésüket!

 07.03 - 07.15 lakossági átvétel telephelyeinken szünetel

Scroll to Top